Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Medugorje, 2005 szeptemberi zarándoklat


Hercegovina – Medugorje: Takács Jánosné élménybeszámolója. 2005 szeptemberében egy öt napig tartó zarándoklaton vettünk részt négyen a községből. Az utat az újudvari Szűcs Imre plébános úr szervezte, körülbelül 60 személy társaságában. Külön busszal jöttek Péter atyával a zalakarosi hívek. Este 18 órakor indultunk, és reggel fél kilencre érkeztünk meg a városba, ahol panziókban szálltunk meg.

Zarándokok
Első jelenés helye: Kishegy
Második jelenés: a Nagyhegynél
A város, környék látképe csodálatos felülről.
A magaslaton a 14 stációnál, 14 keresztnél imádkoztunk, pihentünk.

Az utazást követő pihenés után a LÁTNOKOK házához mentünk (6 személy látta a Szűzanyát, de sajnos ma már csak öten élnek közülük.). „Vicka” házában hallhattuk, hogy legeltetni vitték az állatokat és először egy fényességet láttak egy bokorban, de mivel ilyet még sohasem láttak, ezért megijedtek és hazaszaladtak. Második alkalommal mikor újból megjelent Szűz Mária, mondta nekik, hogy ne féljenek tőle, kilenc titkot fog nekik elmondani, amelyből nyolc titkot osztott meg velük. (Például: sokat kell imádkozni)

Tolmács segítségével értettük meg a történetet, mert horvátul mesélték el nekünk a találkozás történetét. Ezután a kis csapat elsétált a Kishegyre, ahol az első jelenés történt. Este litániát és misét tartottak a zarándokokért, amelyen sok pap, rengeteg hívő vett részt. Többféle nyelven mondták a rózsafüzért. Második nap reggelén fél kilenc órakor magyar nyelvű Istentiszteleten vettünk részt, itt négy magyar származású pap celebrálta a misét (az egyik Rómában tanul; a másik Franciaországba ment Homokkomáromból; továbbá a két szervező plébános úr). Ezt követően felmentek a NAGYHEGYRE, mely 14 stációból áll. A felfelé tartó út nehézkes, van ahol kitaposott ösvény vezet, van ahol köveken kell mászni. Olyan lelki erőt ad a hely, hogy a kimerítő közel 3 órás gyaloglást mindenki meg tudja tenni, még a betegek is. Felfelé énekeltünk és imádkoztunk.

Ezen a helyen sok ember, hívő meggyógyult már, mint például egy német család kisfia is, akit felfelé hordágyon hoztak, de lefelé már saját két lábán tette meg az utat. Ennek emlékére állított a család egy nagy fehér Szűzanya szobrot.
Nagytemplom bejárata
32 pap kivégzésének a helye

Délután városnézésen vehettünk részt, sok kegytári bolt található a városban, itt vásároltuk meg a felajánlott szobrocskát. Az esti litánián felolvasták a jelenéseket. Csütörtökön reggeli után egy nagy, csodálatos templomban misén vettünk részt.

Ezek után ellátogattunk egy másik templomhoz, ahol a háború idején 32 papot elevenen végeztek ki, mivel nem taposták meg az oltáriszentséget. A templomban található mindegyikük véres ruhácskájából egy-egy darab.

Este folyamán szentségimádáson voltunk (rengeteg pap vett ezen részt, különböző nemzetiségűek voltak). Pénteken reggel misét tartottak a zarándokokért, utána indultak haza. A hazahozott szobrocskát Ódor Imre Plébános úr 2005. októberében, búcsú napján szentelte fel.

Az ajándékba hozott szobrocska

Elmondani nem lehet, hogy mennyire csodálatos egy hely MEDUGORJE, van például ott egy pap, aki a háború során 420 árván maradt gyermeket nevel. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Alig várom, hogy harmadszor is ellátogathassak ide.

Insert failed. Could not insert session data.